Mattan (Truesounds)

Mattan (Truesounds)

A DJ szakma iránti rajongása a 90-es évek elején kezdődött. Eleinte a hip-hop és a dmc-k hangulata varázsolta el, majd szépen lassan az évek során teljesen elfordult az elektronikus zene irányába. A gépzene mezején történő kalandozásának első komolyabb állomása a drum and bass volt. Sok más előadó mellett, leginkább a műfajban jeleskedő V-records-os csapat, a lágyabb hangzást képviselő Ltj Bukem, Adam F, illetve az E-Z Rollers volt rá nagy hatással. A drum and bass szeretete a mai napig óriási, de a túlságosan kötött ritmusképletről egy két év után az energikus technóra váltott. A techno iránti elfogultság két évig tartott, hiszen a műfaj által nyújtott mixelési szabadság ellenére, kezdte hiányolni a zenéből a mélyebb érzelmeket, és a még több emberi hangot. A gondolat, hogy változtatnia kell, Sasha-t hallva tudatosult benne. Előtérbe került a house zene, ezen belül is a lágyabb, mély tartalmú dallamok, és az epikus hangzás. A következő években mélyebben beleásta magát a deep-house, a progressive-house, és a break-beat műfajokba, ma már szívesen kalandozik el a minimal és az electro-house világába is, megtartva a gyökereket.

2001-ben önálló műsora indult a veszprémi székhelyű rádió Jam-ben Le Monde Mystique címmel, amely csütörtökönként a tört zenék világába kalauzolta el a hallgatókat. 2003-ban a rádió zenei szerkesztője és műsorvezetője lett. Heti négy elektronikus zenei műsornak volt az egyik házigazdája, amelyben az ország top DJ-i mellett olyan vendégek fordultak meg mint például a Flash Brothers, Moshic, Marco Nastic, vagy DJ Lucca. Hatására a rádióban elindult egy olyan éjszakai műsor, amelyben a hét minden napján az ambient, és chill out zenék uralták az étert reggelig.

2004-től jóbarátjának, Dandy-nek az invitálására a Truesounds tagja lett. A csapat számos rezidencia mellett, egyre szebb sikereket könyvelhet el magának, és egyre népesebb rajongótáborral is büszkélkedhet.

2005 októberében elindult a Justmusic.fm rádión a vasárnap délutánonként jelentkező Truesounds műsor, amelynek Mattan az egyik házigazdája. Az évek során több magyar top DJ mellett olyan nemzetközileg is elismert DJ-k, Producerek mellett volt lehetősége játszani mint Moshic, Nils Noa, Matthew Dekay, DJ Nukem, Chris Scott, Timo Maas, Felipe, Slacker, Ltj Bukem, és PFM.
Napjainkra szinte már az ország valamennyi jelentős klubjában megfordult, a Truesounds csapattal számos rádióműsor, és a Dirty Ego Tv show házigazdája is.

Eddigi jelentősebb fellépései:
Flört Club- Siófok
Club Prive – Budapest
Palace Club- Siófok
Dokk Club – Budapest
Club Korona - Kecel
Club New Night - Tiszakécske
Sing Sing - Szeged
Club Cocoon - Tata
Club M6 – Dunaújváros
Bázis Club - Pécs
Átrium Music Club - Balatonfüred
Mythos Music Club- Veszprém
Club Retro – Kapuvár
Cuba Libre - Győr
Club Magic - Beled
69 Exclusive Club – Kecskemét
Fless – Sopron
Jate Klub - Szeged
Aquapark - Mogyoród
Columbus Club - Balatonfüred
Truesounds rendezvének
Justmusic.fm rendezvények
Horizontdj rendezvények – Veszprém
Jóképű Klub rendezvények
Subculture rendezvények - Budapest
Budapest Parádé
Mayday - Budapest
Gardens of Fiction Open Air Festival - Nosztori - Csopak
Ztm rendezvények - Budapest
Veszprémi utcazene fesztivál
Don’t Do Drugs Just Chill – Nagyvárad - Románia
 

Egyéb adatok

Bemutatkozó videó

« vissza az előző oldalra

aktuális események:

2012 május
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
990 Ft Night
 
Bunga Bunga Party
 
Free Ladies Night
 
International...
 
Mega Beach Party
 
prog.House
 
Sex in the Club
 
Single Party
 
XXL PARTY