DJ Tomy Montana
Tomy a 2006-es év végén találkozott Chris Lawyerrel, egy tehetséges fiatal producerrel, akivel elkészítették első közös szerzeményüket a 'We Gonna Feel It'-et.
A 2007-es Miamiban tartott Winter Music Conference alkalmával felfigyeltek erre a számra a görög Planetworks kiadónál és megvették annak licenszét. Ettől kezdve Európa délkeleti régióiban a szám egyre jobb pozíciókat vívott ki magának a rádiós slágerlistákon, majd Törökország és Görögország dance rádiói toplistáját több mint 13 hétig
vezette is.
Ennek a sikernek köszönhetően több külföldi megkeresés is érkezett a duóhoz az Égei-tenger régiójából és a felkéréseknek eleget téve együtt bejárták Törökország, Görögország, Cyprus valamint Macedónia legmeghatározóbb klubbjait, rendezvényeit.Egy másik kiadó is megkereste őket a licensz-jog megvásárlásával, mégpedig nem más, mint a nagyhírű olasz D-Vision, ahol egy remixet is készítettek a track-re amelyet a Gambafreaks vs. House Academy
jegyez.
A virágzónak induló kapcsolat lendülete az idő múlásával alább hagyott, hiszen a két fél stílusa kezdett nagymértékben eltérni egymástól ezért Tomy a 2009-es évvel úgy gondolta, itt az ideje mindkettőjüknek a saját karrierjükre koncentrálni. A fordulópont valamint az évek alatt megváltozott zenei repertoárja arra késztette Tomit hogy művésznevet váltson és innentől fogva a Dj Thomy név helyett Tomy Montana néven készítse immáron saját szerzeményeit, valamint ezen a néven lépjen fel.
Első saját szerzeménye a 2009-es év nyarán jelent meg 'Popcorn' címmel majd nyár végén jött a második is 'Dadan' néven, mely újra osztatlan sikert aratott mind a közönség, mind a kollégák körében. A nagy sikerre való tekintettel az ősszel újra megjelent az egész világon több fantasztikus remixel. A 2010-es év is jól kezdődött hiszen 3db válogatásra is felkerültek a dalok világszerte !
Tomy a több mint 10 éves DJ-múltra való tapasztalatával és töretlen ambíciójával mára beküzdötte magát Magyarország legelismertebb DJ-i, producerei közé de ez mellett letette már névjegyét országhatárainkon túl is és a legtöbb helyre ahol már egyszer fellépett általában még többször vissza is hívják.






